Helló Élet...

 Helsingborgra nem jellemző idő fogadott a kikötőben. Szélcsend volt, és az égen észak felé lassan haladó bárányfelhők sem a sötét goromba fajtából valóak. Ezek inkább azok a barátságos kevésbé sötét, helyenként langyos napsugarakat átengedő felhők voltak. Az időjárás, mint ha csak meghazudtolta volna magát, a kedvemben akart járni. Sikerült neki. Indulásom óta kétségek gyötörnek, többször fordult meg a fejemben, hogy hagyom a francba az egészet, felesleges idő, energia és pénzpocsékolás. Bár most utóbbi zavart legkevésbé, hiszen számoltam az utazás költségeivel, és spóroltam is rá. Túlórát vállaltam, és még ha néha csüggedten estem be az ágyba vasárnap esténként, az sem zavart.
 Kétségeim voltak, de a kellemes idő feledtette velem ezeket. Ugyan nem hiszek nagyon az ezotériás dolgokban, de talán egy kicsit skorpió énem is segített a döntésben. Mert jobb a biztos rossz, mint a bizonytalan jó. Nem egyszer éreztem már lelkemben, ahogy csatát vív valós és a hmm.. képzelt énem. Egy órám volt még a komp indulásáig, és úgy döntöttem, mivel nincs jobb dolgom, beszerzek néhány doboz cigit, és járok egyet a parton. A tarfiknál vettem négy csomag piros Luki Stryke- ot. Mióta itt élek, csak ezt szívom, talán csak a régi idők hős amerikás katonai filmjeinek tiszteletére ragaszkodtam ehhez, vagy csak azért, mert itt nem lehetett kapni az amit otthon szívtam... soha nem tudtam a pontos okát.
 A móló korlátjára támaszkodtam, és meggyújtottam a cigit. Tőlem jobbra néhány méterre egy kisfiú a sirályokat etette, száraz kenyérdarabokat dobálva a vízbe. A szárnyasok közül az ügyesebbje már a vízbeérkezés előtt a levegőben elkapta a falatot, és ilyenkor társai bosszúsan a nyomába eredtek. A légi csaták viszont hamar véget is értek, mert a győztes madár pillanatok alatt nyelte le a csőrében lévő darabot. Ilyenkor a kis srác aki olyan négy, talán öt éves lehetett boldogan szalad szüleihez, akik a mögötte lévő padon ültek. Édesanyja csókot lehelt homlokára, Apukája pedig újabb darab kenyeret tört gyermekének, és ez ismétlődött minden darab eldobott kenyér után. Mögöttem a kikötőben pihenő vitorlások felől kellemes dallam szált felém, amelyet az árbockötelek komponáltak neki verődve a vitorlarudaknak. Karmesterük a lusta hullámok voltak, amelyek a hajótesteket mozgatták.
 Teljesen átadtam magam a pillanatnak, együtt örültem a kisfiúval, élveztem a vitorlások zenéjét, melynek kórusa volt a vitatkozó sirályok vijjogása, és orromban éreztem a sós tengeri levegő illatát. A nap letudva műszakját, a horizont felé tartott, és vörösre festette az ég alját. Ha lett volna nálam fényképező, biztosan lázas kattintgatásba kezdek. A cigaretta annyira nem illett a képbe, hogy el is nyomtam a legközelebbi szemetesnél. A korláton támaszkodva, csak ámultam a naplementét, és megengedtem az a luxust, hogy magam mellé képzeltem Őt is.  Behunytam a szemem, és elfantáziáltam, ahogy átölelem a derekát, és együtt adjuk át magunkat ennek a csodás pillanatnak. Valamit a fülembe súg, talán, hogy milyen jól érzi most magát, majd a szemembe néz, ajka csókra vágyik, átölelem a derekát, Ő a nyakam köré fonja karjait... és ekkor egy rekedtes női hang ami a hátam mögül jött, visszarázott a valóságba. 
 Mielőtt megfordultam volna vettem egy mély levegőt, nem voltam mérges a hang tulajdonosára amiért visszarángatott a valóságba. Soha nem jutottunk még a csókig, vagy legalább is én nem. Mindig vagy felébresztett az a rohadék óra, vagy csak ábrándozásaimból visszarángatott valami a valóságba, aki jelen esetben egy töpörödött néni volt, két kosár virággal a kezében. Kedves őszinte mosoly ül arcán, ami arra késztetett, hogy viszonozzam azt.
- Virágot fiatalember?- kérdezte.
A német nyelven kívül még a svéd az ami felállítja a hátamon is a szőrt. Kabátom alatt megtapogattam a karom, de elmaradtak a libabőrök. A öreg lány annyira kedves volt, hogy nem zavart most ez sem. Nagymamámat juttatta eszembe, csak ő szemüveget hord.
- Tessék mondani- kérdeztem hirtelen ötlettől vezérelve törve a helyi nyelvet- mennyiért tetszik eladni mind a két kosár virágot?
- Mind a kettőt- kérdezte csodálkozva.
- Aham, megvenném mind a kettőt, és néhány percre a kosarát is kölcsönkérném.
- Hát egy csokor az harmincöt korona, a két kosárban van összesen negyven csokor- meglepően gyors számolt-  az annyi mint ezernégyszáz korona.
- Tessék, ezerötszáz- nyújtottam át az összeget- a száz korona meg a kosár pár perces bérlésére.- kacsintottam.
Értetlenül mosolygott, és még most sem hitt a szemének.
- Tessék leülni arra a padra, máris hozom a kosarat.- ezzel megindultam a sirályokat etető család felé.
- Elnézést, mondtam az apának, ha megengedi.- ezzel egy csokor virágot adtam a feleségének és tovább álltam.
Az apa értetlenül nézett utánam, és talán szóra is nyitotta volna a száját, hogyha a szembe jövő két huszonéves lánynak nem adtam volna egy egy virágot. Hátranéztem, és a férfi mosolygott, majd megcsóválta a fejét.
 A maradék húsz percet virágosztogatással töltöttem, de nem volt olyan lány vagy nő, aki visszautasította volna kedvességemet. Visszaadtam a néninek a kosarat, aki értetlenül nézett rám.
- Fiatalember, mi volt ez?- kérdezte.
- Ez, tetszik tudni ez egy szép nap!- ezzel kezet csókoltam neki.
- Értem én, mondta, ilyen ez a szerelem.- ezzel felállt, és üres kosaraival a buszmegálló felé vette az irányt.
 Nofene vigyorogtam magamban, ennyire látszik? Hmm... még egy csokor árválkodott a kezemben, de akármerre néztem, minden lány virággal mászkált a környéken. Lassan fel kellett hajtanom a kocsival a kompra, így kénytelen voltam a parkoló felé venni az irányt. Ekkor vettem észre az autó felé félúton a szemmel láthatóan is bánatos lányt. Majdhogynem elsodortam akkora lendülettel toppantam elé. Zavartan kapta fel a fejét, és rám nézett. Szemei sírástól pirosak voltak. 
Szótlanul nyújtottam át neki a virágot, majd rámosolyogtam és kezet csókoltam. Az egész olyan gyorsan történ, hogy ellenkezni sem volt ideje. Helyette őszinte mosolyra húzódott a szája.
- Az élet szép Kedves!- mondtam neki.
- Tartogat meglepetéseket az biztos.- mondta, és elnevette magát.
Királyfihoz illő meghajlást produkáltam, mire ő újra felnevetett. Rágyújtottam egy Johnny Cash nótára és elindultam megkeresni az autómat...

Kedves Naplóm!

Már biztosan nem fordulok vissza!