Helló Élet...

 A kocsi motorháztetőjén törökülésben ülve, hátamat a szélvédőnek támasztva cigarettáztam. Felfújtam néhány karikát a levegőbe, és néztem, ahogy az első néhány szertefoszlik, csatát
veszítve a széllel szembeni harcban. Morogtam valamit, és elindultam a benzinkút felé, hogy igyak egy kávét. Menet közben erőt vettem magamon, és nem engedve rossz szokásomnak,
most nem elfricskáztam a cigi végét, hanem gondosan elnyomtam az egyik szemetes hamutartójába.
Beléptem az üzletbe, és az ajtó felett fellógatott csengő barátságos dallamot kezdet játszin jelezve érkezésem. A pult mögött egy csinos lány állt, lezser mellközépig kigombolt blúzából majd kibuggyantak telt keblei. Zavartan kaptam el idomairól a tekintetem, és miután megjutalmazott egy mosollyal, bólintottam, hogy köszönöm, észrevettem, hogy észrevett.
Az egyik polcról leemeltem két energiaitalt, később jó lesz vezetés közben. A kasszához érve kértem a lánytól egy kávét két cukorral, tej nélkül.
- Ha nem sértem meg, nem helybéli ügye?- kérdezte.
- Miből jött rá- érdeklődtem, és igyekeztem a szemébe nézni, mit ne mondjak nehezen ment.
- Szörnyű az akcentusa- mosolygott.
- Igen a Brit angol kicsit nehezemre esik.- szabadkoztam.
- Ugyan ne is törődjön vele, adhatok még valamit?
Az utolsó kérdést, úgy tette fel, hogy ha nagyon akartam volna, szállást is biztosít ma
éjszakára, valószínűleg nem a helyi motelben, hanem maga mellett az ágyon. Viszont mivel
szeretek éjszaka vezetni, és nem érdekelt se ez, se más ilyen és ehhez hasonló lehetőség,
kértem még két csomag cigit, és elindultam kifelé. Az ajtó fölötti szélcsengő ekkor
eszeveszett dallamot kezdet játszani, mert a rajta beérkező fiatal srác majd kiszakította
helyéről tokostól együtt az egész szerkezetet. Elhaladt mellettem, és igyekeztem nem
foglalkozni azzal, hogy jóformán majdnem fellökött. Fején baseball sapka volt rajta kapucni,
arcát orra közepéig sál takarta, nyilván a kinti hideg miatt. A szemére csak futó pillantást
vetettem, de egyből levágtam, hogy be lehet lőve. Megráztam a fejem, és kiléptem a boltból.
Az autó felé sétálva megpróbáltam fél kézzel elrakni a tárcám, aminek az lett az eredménye,
hogy kirántottam mindent a kabátom belső zsebéből. A kávét leraktam a kuka tetejére, és
lehajoltam a cuccokért. Egy cetli, egy címmel, és egy fénykép. A rajta lévő lány éppen rám
nézett. Haja félig takarta arcát, de még így is látszott elbűvölő mosolya. Már nem is
emlékszem mikor láttam, vagy egyáltalán halottam róla bármit is. Pont ez az oka annak, hogy
itt vagyok, hívatlanul. Nem szeretem a bizonytalanságot, inkább legyen biztos a fájdalmas és
elkerülhetetlen elutasítás. Félek ettől az egésztől, de örökké álmokat kergetni sem lehet.
Tudom, ha megjelenek, és számításaim szerint, ha jól autózom, akkor dél magasságában oda
is érek, lehet hogy elhajt a francba… Nem leszek vidám, az biztos, és nehéz lesz, kúrva nehéz.
De bassza meg, miért ne végződhetne jól is ez az egész, nem? Próbáltam optimista lenni a
felerősödő szél és a szürke felhők jelenléte ellenére, mi a közeledő eső előhírnöke volt, végül
is ez jellemzi ezt a helyet. Ha csak fele annyit gondol rám mint én rá, akkor épp hogy tud
figyelni a munkájára. A lelkemben dúló harc eredménye az lett, hogy sikeresen levertem kihűlni készülő kávémat, nem baj, marad az energy drink. Ehh… fasza, a pulton maradt, az kell, nem akarok a volán mögött elaludni.
Kezemben a képpel, és tárcával, kávéfoltos kabátban indultam vissza a kútra.
Az ajtócsengő, ismét szelíd dallamba kezdett, ennek ellenére, a pult mögött a lány rémült
tekintettel szolgálta ki a szipus srácot. A drogos hirtelen fordult meg, valami feketedett a
kezében, szemében rémület ült. Talán csak most jött rá, hogy ő ezt nem is gondolta
komolyan, de késő volt, a fegyver elsült. Mellkasom bal oldalát tompa égető érzés járta át.
Hátratántorodtam két lépést, és éreztem hogy elveszítem az egyensúlyom. Kétségbeesetten
markoltam a levegőbe, mindhiába, a fejem épp hogy elkerülte az egyik polc sarkát. Rohanó,
távolodó léptek zaját halottam, egy éles nő sikoly kíséretében. Köhögtem, valószínűleg vért,
mert sós volt, és meleg. Oldalra fordítottam a fejem, tőlem nem messze ott hevert a tárcám, és
a fotó, amin Ő volt. Kinyújtottam a kezem utána, mire éles fájdalom hasított a bordáim közé,
mit sem törődve vele igyekeztem elérni a képet. A pultos lány mellém térdelt, és rendőrséget,
mentőt, vagy valami hasonlót tárcsázott. Lerakta a telefont, és valami törölközőfélét rakott a
sebemre miután rongyokra tépte rajtam a pólót. Észrevette egyre erőtlenebb próbálkozásomat,
és kezembe nyomta a tárcámat. Megráztam a fejem, és csak ekkor értette meg, mit akarok.
Odaadta a fotót, megnéztem még egyszer utoljára, az a mosoly, annyira őszinte… már nem is
érzek fájdalmat, és a vér íze is édes. Bazd meg karma, megint te nyertél, még egyszer, de most
utoljára… A távolból szirénák zaja szűrődött felém, úton voltak a segítség, de én már nem akartam megvárni őket.

Drága Egyetlenem… Naplóm!
…

                                                                       ***

 A nyomozó végignézett a kúton. A ki, és bejáratot egyaránt rendőrautók kordonja zárta le.
Mindenfelé egyenruhások sürgölődtek nyomokat rögzítve. Egyikük épp a helyen dolgozó lány
adatait vette fel, majd odasétált hozzá.
- Uram, a lány elmondásai szerint, a tettes csak a kasszát akarta, de a fiatalember valószínűleg
megzavarta ebben, megijedt, és elsült a fegyver.- mondta a sapkája alatt feje búbját
megvakarva.
- Az elkövető?- kérdezte cigarettára gyújtva.
- A második kiérkező járőr elkapta, gyalogosan menekült, majdhogynem a kocsi elé esett.
Totál kész van, majd a vérvétel után kiderül mi a szart szedett be.
- Köszönöm, leléphet.
Miután kollégája távozott gondterhelt arccal a mentőautóra nézett, ahol a szerencsétlenül járt
férfi életét próbálták megmenteni.
Már a második cigarettáját szívta el, mire kinyílt a jármű ajtaja, és kilépett a doktornő. Fáradt mozdulattal húzta le a kezéről a véres gumikesztyűket, majd levette a szemüvegét, és megtörölte.
- Doktornő?!
- Sajnálom, de a golyót nem tudtuk kiszedni, erős belső vérzése volt...
- A lényegre, ha kérhetem.- türelmetlenkedett a rendfenntartó.
- Nem tudtuk megmenteni. Végig eszméleténél, sokkos állapotban volt, és össze- vissza beszélt, hol
angolul, hol az anyanyelvén. Ezt a képet szorongatta, azt hiszem, hozzá sietett.- ezzel a
doktornő átadott egy vértől maszatos fotót, amiről egy lány mosolygott vissza.
- A kép alapján, talán azonosítani tudjuk.- mondta. Ezzel a nő távozott is, de az autó felé
félúton visszafordult.
- Tudja, arról beszélt, hogy elkésett, és hogy most már soha nem érhet oda. Mintha nem
is szeretett már volna élni szerencsétlen.- a keze megrándult. A nyomozó tudta, hogy
kolleganője sok halált látott már, de ez még is nehéz volt most számára.
- Mindent elkövetek, hogy megtaláljam ezt a lányt, magam fogom értesíteni.- mondta
nyomatékosan.
- Köszönöm.- majd beszállt a mentőbe, ami lassan hangtalanul indult el.
- Uram!- lihegett az egyik egyenruhás.
- Igen?- tette zsebre a fotót.
- Ezt a cetlit a boltban a padlón találtuk, az egyik polc alatt, az áldozat vérétől nem messze, feltételezzük hogy az övé volt. Végigfutott a papíroson, és elolvasta a rajta lévő sorokat.
- Ismerem a címet, itt nincs már rám szükség, majd én ellenőrzöm.- elővette a fotót és megnézte újra.
 
 Az eső lassú nagy szemekben kezdett el esni, és ő autója felé sétálva azon tűnődött, hogyan
is mondja el a lánynak a történteket,… hogy mondja el neki, hogy a fiú akire várt, most már
soha sem érkezik meg.

Otacon!