Ültem a buszon, fejemet az ablakon pihentettem bámultam a semmit. Keserű gondolataimból még az sem rázott fel, mikor a tömegközlekedési eszköz belefutott egy- egy kátyúba, aminek következtében homlokommal több cuppanóst is adtam a jármű üvegének. A következő megálló a híd eleje volt. Lenéztem a folyóra, ami a heves esőzéseknek köszönhetően megduzzadt és haragosan tartott célja felé. Tombolj csak gondoltam, rád úgy sem tesznek panaszt. Az ajtók közben bezáródtak és haladtunk tovább, a bkv menetrend szerint, jómagam pedig mindegyre mélyebbre zuhantam az önsajnálatba.
Munkából jövök, munkába megyek, látszat... nulla. Tipikus csütörtök, ilyenkorra már lemerül az akku, és az ember sokkal érzékenyebb. Ha nem lettem volna lusta felemelni a fejem az amúgy kényelmetlen ablakról, szememet pedig levenni a nagy semmi bámulásáról, biztosan láthattam volna magam körül legalább még négy hasonló sorsú embert, férfit és nőt vegyesen egyaránt..., de az voltam törődött.
Néhány perc elteltével viszont, az elviselhetetlen bűz csak kirángatott borús gondolataimból, és arra késztetett, hogy szemem felkutassa a szag forrását. Első pillantásom összeakadt egy olyan húsz körüli lányéval, aki zavartan rám mosolygott. Jó úriemberhez lévén viszonoztam kedvességét, és azt hiszem, még bambán kacsintottam is egyet. Erre Ő fülig pirult, mire az arcára felrakott úgy kéttonnányi alapozó ijedtében majdnem lepergett, mint az ázott vakolat. Helló mi!- gondoltam- reggel mellettem kelnél, lehet, meg sem ismernélek, mert a fél arcod a párnán maradna.
Mindeközben köhécselő emberek tolakodtak a busz végéből előre, ki morogva, ki a sálját az arcába húzva, ki az előtte lévőt taszigálva. Komolyan mondom, annak idején az állatok sokkal kultúráltabb formában caplattak fel az öreg Noé bárkájára az özönvíz elől.
A jármű közben a következő stop- ba ért, és lassított, mire a már dulakodónak mondható tömegből néhányan a kapaszkodásra szolgáló csöveket, néhányan pedig egymást fejelték le. Csak nagy nehézségek árán nem nevettem el magam.
Az egy felszálló utas a nagyi volt a botjával. Készséggel átadtam a helyem, és igyekeztem ügyet sem vetni a két tizenéves okostelefonját nyomkodó srácra, akik nem hogy nem adták át a helyet, de észre sem vették a nyuggert. Magamban megáldottam a tarka édesanyjukat a jó nevelésért.Miután felálltam, kiszúrtam a busz végében a szag tulajdonosát.
Ősz egyenes szálú haja oldalra volt fésülve, úgy az arca közepéig ért, és a rárakódó zsírtól oda is tapadt. Öltözékéhez képest elegánsan nyírt pofaszakállára, orra alatt ráült és megpihent a cigarettából kiszökő nikotin, bágyadt sárgás színt hagyva maga után. A kabátja egykor jobb sorsra érdemes ruhadarab, valaha sötétkék színű lehetett. A bal oldalán mellmagasságban feltüntetett cég nevét már megrágta az idő vasfoga, és csak egy „M” betűt tudtam kihalászni belőle. A már- már felmosásra sem használható felsőrész cipzárja le volt húzva, valószínűleg nem a kinti közel nulla körüli Celsiust szerette emberünk, mindössze csak nem működött a szerkezet. A melós alól egy sötétbarna kötött pulóver kíváncsiskodott ki a fintorgó tömegre, ami már erősen ki volt bolyhosodva. A farmernadrág comb és térd tájékán régen kikopott, és a semmibe vesztette kék színét. A hozzá nem illő fehér vászon sportcipő ballikos orra kissé felvált, amiről arra következtettem, hogy viselője sánta lehet, és az időjárásból ítélve, most mind a két lábbeliben bokáig Balaton lehet. Az öreg keze szokatlanul tiszta volt, de kilenc óriásira nőtt fekete körmét viszont bármelyik ragadozó nagymacska megirigyelhette volna. A jobb kezén a gyűrűs ujja utolsó perce hiányzott. Egykor talán asztalos, vagy esztergályos lehetett, ott fordulnak elő olyan balesetek, hogy volt ujj, utána meg nem. A kezében görcsösen szorongatott négy bizonyítványt, és csak abból sejtettem, hogy az övé nem pedig találta, hogy a borítók fedele meghalványult.
Színeiből ítélve, egy szakmunkás, egy valami OKJ- s, egy érettségi… és majdnem fenékre ültem, az utolsó egy diploma volt.
Akaratlanul is az öreg szemét kerestem, és amikor megláttam, elszégyelltem magam. Maga elé meredt, és fátyolos tekintetében, annyi keserűség és fájdalom keveredett egyfajta beletörődéssel fűszerezve, hogy a buszon utazókat, ha egy csokorba veszem, tized annyit sem látok bennük.
A bizonyítványok, talán valami állást keresett, talán az évek alatt szerzett rutinos szakmai tapasztalat, ami kiszínezte önéletrajzát elég volt egy állásinterjúhoz, de a körülmények miatt, nem nem volt lehetősége megjelenni tiszta öltözékben, szagmentesen… Hajléktalan, szerencsétlent már biztosan a portán visszatessékelték a bejárat felé.
Még fáradt agyamban megszületett ez a néhány kósza gondolat, újabb megállóba értünk, és csak onnan tudtam, hogy a bácsi is leszállt, hogy elillant a mosdatlant test, és ruha orrfacsaró bűze. Hírtelen ötlettől vezérelve le akartam szállni a járműről, de elkéstem, az ajtó bezárult. Mérgemben megkínáltam egy jobbegyenessel az ablakot, mire néhányan felkapták a fejüket. Miután látták, semmi érdekes nem történ, unottan bújtak vissza könyveikbe, napilapjaikba, vagy okostelefonjaikba.
Ő leült közben a megálló padjára. A mellette ülő nyugdíjas korát meghazudtoló gyorsasággal pattant fel. Héj, ennek adtam át a helyem, a buszon még keze lába remegett.Az öreg cigarettára gyújtott, kifújta az első füstfelhőket, vállait fájdalmas zokogás rázta. Az első könnycseppek végigszántották éhségtől beesett arcát, és végül megpihentek szakállán. Közben a kereszteződésben a lámpa zöldre váltott, és magunk mögött hagytuk a megállót…
A munkahelyen minden a megszokott ritmusban ment, zörögtek a gépek, én pedig kissé nyúzottan a targoncán ülve vártam, hogy a sofőr kinyissa teherautója rakterét, hogy bepakolhassam az árút. Gondolataim mindegyre a bácsi körül forogtak, bánatos szemei örökre agyamba égetek. Szántam, holott tudtam, nem kérne a sajnálatomból. Bosszantott, hogy nem tudtam neki segíteni, bosszantott, mert Ő, akinek semmije sincs, segített nekem. Felnyitotta fáradt szemem, és ennek köszönhetően észrevettem az apró értékeket, hogy van munkám, hogy otthon a meleg lakásban meleg étel vár, és hogy puha ágyban hajthatom álomra a fejem… és az, hogy nehezen alszom el, mert valaki térdig járta lábit a gondolataimban minden este, na az már egy másik történet…
Otacon!
